hirdetés

Uborkás hagymás túrókrém, ez valami isteni! Jobb mint a bolti szendvicskrémek, próbáld ki te is!

Hirdetés

Hirdetés

Tényleg érdemes elkészíteni, valóban százszor finomabb és egészségesebb bármely bolti dobozos túrókrémnél, hiszen egyrészt saját ízlésünk szerint keverhetjük az alapanyagokat, másrészt pedig nincs benne semmi tartósítószer vagy egyéb nem természetes “alkatrész”! 🙂 Fogyasztható kenyérrel, zsömlével, pirítóssal, de akár sült húsok mellé is kitűnő akár köretnek is!

 

Hozzávalók:

  • 20 dkg tehéntúró
  • 5 dkg natúr krémsajt
    (Medve, Boci, ki mit szeret, a lényeg, hogy NATÚR legyen!)
  • 3 evőkanál tejföl
  • 1 evőkanál natúr joghurt
  • 1 kígyóuborka
  • 1 lilahagyma
  • só, bors

Elkészítése:

A túrót, a krémsajtot és a tejfölt, illetve a joghurtot egy tálba tesszük és robotgéppel összedolgozzuk, krémes állagúvá kell válnia. Az uborkát és a hagymát megtisztítjuk, majd apróra vagdossuk és belekeverjük, sózzuk és borsozzuk. Hűtőbe tesszük és hidegen kínáljuk kenyérrel, zsömlével.

forrás ketkes

Ötletek: Lehet bele tenni ízlés (és idény) szerint medvehagymát, apróra vágott petrezselymet, kaprot. zöldhagyma-szárat, de akár paradicsomot is. Ha kicsit hígnak találjuk, az arányok változtatásával ez korrigálható!

 


loading...


Szólj hozzá